Facebook Twitter

Sorstalanság

Kertész Imre

Kiszálltam egy városban, ahol a cseh szó mellett már magyart is sokat hallottam, s amíg az ígért esti csatlakozást vártuk, az állomás környékén asszonyok, öregek, férfiak, különféle emberek gyűltek körénk. Érdeklődtek: koncentrációs táborból jövünk-e, és sokunkat faggattak, így engem is, nem találkoztam-e ott véletlenül hozzátartozójukkal, bizonyos ilyen vagy olyan nevű emberrel. Mondtam nékik, hogy koncentrációs táborokban általában nincs igen nevük az embereknek. Akkor meg iparkodtak külsejüket, arcukat, hajuk színét, jellemző vonásaikat leírni, s próbáltam megértetni vélük: hiábavaló, hisz koncentrációs táborokban többnyire igen megváltoznak az emberek. Amire azután lassacskán szétszéledtek körülem, egynek a kivételével, aki nagy nyáriasan csak inget meg nadrágot viselt, közbül pedig a két hüvelykujját, melyeket kétoldalt, a nadrágtartójának szárai mellett illesztett az övhely mögé, míg a többi ujja meg kívülről dobolt, játszadozott ezalatt a szöveten. Ez arra volt kíváncsi, ami meg is mosolyogtatott egy kissé, hogy láttam-e a gázkamrákat. Mondtam is neki: - Akkor most nem beszélgetnénk. – No, igen – felelte -, de hogy csakugyan voltak-e gázkamrák, s mondtam neki, hogyne, egyebek közt gázkamrák is vannak, természetesen: minden attól függ –tettem még hozzá -, hogy mely táborban miféle is járja. Auschwitzban például számíthatunk rá. Én viszont – jegyeztem meg – Buchenwaldból jöttem. – Honnan? – kérdezte ő, és meg kellett ismételnem: - Buchenwaldból. – Tehát Buchenwaldból – bólintott, s mondtam neki: - Onnan. – Amire azt mondta: - Nos, várjunk csak – merev, szigorú, kissé már-már leckéztető arccal. – Tehát Ön – s nem is tudom miért, de szinte egész megilletődötté tett valahogy ez az igen komolyan, mondhatnám némiképp szertartásosan hangzó megszólítása – hallott a gázkamrákról -, s mondtam neki: hogyne. – Mindamellett – így folytatta ő, még mindig ugyanazzal a merev, mintegy a dolgok közt rendet, világosságot teremtő arccal – Ön személy szerint, a saját szemével azonban mégsem győződött meg róla -, s el kellett ismernem: nem. Amire ezt a megjegyzést tette: - Vagy úgy -, majd kurtán biccentve továbbsétált, mereven, kihúzott háttal, s úgy néztem, hogy elégedetten is valamiképp, hacsak nem tévedtem.

Traduït per Eloi Castelló
Amb el suport de: