Da nuces pueris

A máról mit sem mond az est. Ez inkább

holnap már. És hideg van, mintha most

citromszínűre sárgult volna minden.

Mint aki az utcán terhet cipel,

és képtelen eszébe bármiképpen

egy olyan élet emlékét idézni,

amely terhének súlyától szabad,

kezem zsibbadt, annyit hordozta már

a túl korán megjelenült időt,

nem lendül meg, hogy néma búcsút intsen.

Múlt nincsen. Igen, a napokat én is

Gyűjtöm, de egymás ismétlése mind.