Jaume Cabré a Hongria

«…Ez a klasszikusan olvasmányos regény az ember és a hatalom viszonyáról, bűnről és bűnhődésről, a hatalomvágy mozgatóinak végtelen banalitásáról szól. Cabré egy fiktív történet, egy szabálytalan történelmi krimi ürügyén a pozícióba kerülő ember hazugságokra épülő életét, szennyes titkait és vágyait, hiúságát, kisszerűségét, korruptságát és gátlástalan karrierizmusát ábrázolja mélységes emberismerettel és finoman sziporkázó humorral.»

«…Így ír egy kortárs klasszikus.»

[Oméltósága (Senyoria), fordította Tomcsányi Zsuzsanna. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2001]

«…Minden elbeszélõ csak magáról tud beszélni, a mesélésben pedig van valami mágikus: az elbeszélés teremtõ, sorsformáló erejû, olyannyira, hogy nemcsak a genealógiát lehet átírni (a Gensana családról három is szerepel a könyvben), hanem a sorsot is. Fikció és valóság tehát keveredik és egymásra hat…A regény mégis az elhallgatásról, a kibeszélhetetlenségrõl szól…»

«…Mindettõl Cabré még lehetne közepes vagy gyenge író is. Hogy nem az, az egyrészt a részleteknek köszönhetõ: a finom iróniának, a félszavas jellemzéseknek, az állandó elbeszélõváltó írásmódnak, a szereplõk hitelességének. Másrészt Cabré elõzõ regényébõl is ismert elhallgatástechnikájának. Nem kell detektívnek lenni, hogy megtaláljuk Bolós gyilkosát. De nem is keressük, mert nem befolyásol semmit, különösen nem a múltat. Másutt is felfejtheti az ok-okozati viszonyokat, aki akarja, aki a krimit szereti - ezt Cabré ránk hagyja…»

«Harmadrészt (és számomra mindenekfelett) a szerkesztési bravúr teszi mestermûvé Az eunuch árnyékát. Alban Berg Hegedûversenye ugyanis nemcsak a mottó és a negyedik fejezet cselekményének része: a regényszerkezet megegyezik a Hegedûverseny struktúrájával. Két rész, kétszer két fejezet, zenei címekkel, a hegedûversenyhez hasonlóan kevert mûfajjal, zenei idézetekkel. Mindez úgy valósul meg Cabré mûvében, hogy egy percig sem érezzük erõltetettnek, mesterkéltnek. És a végére bachi tisztasággá, fájdalmas õszinteséggé, igazi tragédiává tisztul az elõzõ részek kissé kaotikus világa. Nem requiem, kantáta, végén korállal, egy angyal emlékének. Mirõl szól tehát Az eunuch árnyéka? Bergrõl? Bachról? A múltról? Rólunk? Kudarcainkról, kihagyott, elvesztett lehetõségeinkrõl? Vagy egyszerûen a halálról? Erre éppúgy nem tudunk pontos választ adni, mintha Berg Hegedûversenyérõl kérdeznénk ugyanezt. »

[Az eunuch árnyéka (L’ombra de l’eunuc), fordította Tomcsányi Zsuzsanna. Budapest, Európa Könyvkiadó, 2004]