MÁRKI (negédesen) Ugyan, dehogy, hová gondol… Félreértette a szavaimat. Nem önt akarom próbára tenni, hanem a darabomat.
GABRIEL (még mindig sértett hangon) Nem értem.
MÁRKI Már korábban említettem, hogy ez a mű cseppet sem hasonlít azokra, amelyek a közízlés… korunk… dekadens ízlése szerint íródtak. Jómagam... (habozik) többször is elolvastam... szobám magányában... Még hangosan is felolvastam, de még az sem elegendő. Hallanom kell, mégpedig kívülről... az ön szájából... az ön megformálásában... (A márki elhúzza a függönyt, amely a háttérben álló árkádot takarja, és egyfajta apszis tűnik elő, amelynek keskeny, rácsos ablakai vannak, de nincs ajtaja. A falak nyers kőből vannak. Olyan mint egy középkori börtön “teátrális” díszlete. A közepén, egyetlen berendezési tárgyként jókora, kőből faragott, támlás karosszék áll, akár egy királyi trónus) Látja... Már elő is készítettem a megfelelő színpadot...

GABRIEL De hát... én nem tudok... Nem tudok csak úgy eljátszani valamit önnek... anélkül, hogy ismerném a művet... próbák nélkül… Ahhoz előbb el kell olvasnom, meg kell próbálnom megérteni a cselekményt és a szereplőket... (Minthogy a Márki nem válaszol, mert azzal van elfoglalva, hogy meggyújtsa a színpad fényeit, Gabriel egyre feszélyezettebben odamegy a kis színpadhoz) Legalább azt mondja el, miről szól… Nevezze meg a témát, az alaphelyzetet, a cselekményt... valamit...
MÁRKI (nem hagy fel a sürgölődéssel) Valóban úgy gondolja, hogy ez annyira fontos?… (Megáll, megfordul, és odaáll Gabriel elé. Lágyabb hangon) Na jó, legyen… Szókratész életének szabad feldolgozásáról van szó, Xenophón apológiája nyomán. De, hogy is mondjam csak, maga a történet nem érdekel különösebben… Bárki másról is megírhattam volna a darabot, bármely más szituációban, ha éppen az jutott volna eszembe…
GABRIEL De hát Szókratész...
MÁRKI (lelép a színpadról) Szókratész csupán ürügy, Gabriel barátom. Voltaképpen nem is az életéről van szó… hanem a haláláról. A halála (megnyomja a szót) folyamata az, amit meg akartam jeleníteni.
GABRIEL (némi kétkedéssel) A halála? Tehát a lélektani tényező… A történelmi tények, amelyeket valamennyien ismerünk...
MÁRKI (elégedetten) Úgy, ahogy mondja: amelyeket valamennyien ismerünk. Márpedig ha ismerjük őket, akkor a legjobb nem is törődni velük. (Elmosolyodik) Másrészt a lélektan... csak afféle filozófiai ködösítés... Nem... Az egyetlen, amit nem tudunk Szókratészről, sem sok más személyiségről, az éppen a halálával kapcsolatos. Annyit persze tudunk, hogy meghaltak... de azt már nem, hogy hogyan, nem azt, hogy miért, hanem hogy hogyan, érti? Hogyan történt a haláluk... A halálukról van szó... ismétlem, a haláluk folyamatáról... Velük együtt meghalni... Nemcsak látni, hogyan halnak meg, hanem velük együtt érezni a halált... a tulajdon halálunkat..