Cavallets al galop
Narcís Comadira
Narcís Comadira
(Szénégetők erdeje, 1958 nyarán)
A rét fölött, ahol testünk hever,
méhraj zümmög: minden nászrovara
a jövőnek itt táncol a kamasz
agyakban. Felhők állnak össze tornyos,
nagy, puha fallá, hogy megvédjenek
az alkony és a dél démonai ellen.
Az erdő mélyén, hangarózsa-díszben,
oltár áll készen, áldozatra várva.
Az éj lágy fuvolái egy kihunyó zsarátból
makacs szikrákat bűvölnek magasba,
és tisztának hisszük magunk. A sátor
vagyunk, mit fölszedünk, a test vagyunk,
mely egyre nő, a merev rúd vagyunk,
homályos álom élénk csillagok alatt,
a vágy halmain vágtató lovak…
Furcsa kezek keresnek a sötétben.
Csúcsokról súlyosan száll ránk a köd,
A hegyhát mögött zúg a fergeteg:
Meg sem született fiaink kiáltanak.
a: Vágtató lovak. [Cavallets al galop], Poetes catalans del segle XX. Marosvásárhely: Mentor, 1998.
Traduït per György Jánosházy
